Nyitva tartás: mindennap 8-19 óráig

Advent 4. vasárnapja

2024.12.22

Szombaton délután adventi koszorúnkon meggyulladt a 4. gyertya, a Szeretet gyertyája.
"Szép Tündérország támad fel szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak,
s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
(Juhász Gyula: Karácsony felé)
Hálásan köszönjük sekrestyésünknek, Bartáné Évának, hogy megszervezte, lebonyolította az adventi gyertyagyújtásokat, a szereplőknek a közreműködést, amivel szebbé, lélekemelővé tették a várakozás idejét. a résztvevőknek pedig hogy minden alkalommal szép számmal eljöttek.

Az év utolsó imaórája december 27-én, pénteken 17 órakor lesz a Katolikus Közösségi Térben. Utána kis beszélgetős agapéval búcsúztatjuk el az óévet.

Soron következő takarítók: Ács Lajosné, Némethné Füzi Krisztina, Németh Ferencné

A héten még lehetőség van rá, hogy befizessék egyházadójukat azok, akik eddig még elmaradtak annak rendezésével.

Karácsonyi ünnepek rendje:

december 24. kedd: Gyermekek pásztorjátéka: 15 órakor
Szenteste: 19 órakor "éjféli mise", Miseszándék: Egyházközségünk élő és elhunyt tagjaiért

december 25.szerda, Jézus születése: 8 órakor, Miseszándék: Bors szülőkért és gyermekeikért

december 26. csütörtök, Karácsony 2. napja, Szt. István első vértanú ünnepe: 8 órakor, Miseszándék: Anna és Margit édesanyákért

december 29. vasárnap, Szent Család ünnepe: 8 órakor, Miseszándék: Bezerédi József és nejéért.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.

Az alapvető sütik elengedhetetlenek weboldal biztonságos és helyes működéséhez, valamint a regisztrációs folyamathoz.
A funkcionális sütik megjegyzik a weboldallal kapcsolatos preferenciákat és lehetővé teszik annak testreszabását.
A teljesítmény sütik figyelik a weboldal teljesítményét.
A marketing sütik lehetővé teszik, hogy mérjük és elemezzük weboldalunk teljesítményét.