Nyitva tartás: mindennap 8-19 óráig

Szent Család ünnepe

2024.12.29

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak templomunk karácsonyi ünnepekre való felkészítésében. A segítő kezeknek köszönhetően felállításra kerültek a karácsonyfák, a betlehem, a fákra díszek, az oltárokra tiszta, ünnepi terítők kerültek, a közös takarítással megszépült a templombelső. Örömmel tölt el bennünket, hogy nagyon sokan eljöttek megnézni a szép pásztorjátékot, elismerés és köszönet illeti a szereplést vállaló gyermekeket, szüleiket és felkészítőjüket, Zombó Andreát. 

Köszönjük a sekrestyénél levő csőtörés kijavításában közreműködők segítségét is, különösen Ács Zoltánnak a felajánlott javítási anyagokat és szakmunkát.

Templomunk megkezdett külső felújítási munkálataihoz a kedves hívek a mai napig összesen 2.039.150,- forintot adományoztak, amit hálásan köszönünk. Az első vasárnapi nagyvonalúbb perselyadományok tekintetében is az elmúlt évivel szemben mintegy 400.000,- forinttal több folyt be az egyházközségnek. Az állványzat elkészültével közelebbről is megvizsgálhatóvá vált toronysisakról kiderült, hogy nem elegendő néhány helyen javítgatni, hanem a bádogfedés cseréjére lenne szükség, amit a jelentős állványozási költség miatt most lenne célszerű megvalósítani, amíg ott van a jelenlegi állványzat. Pályázati lehetőség pillanatnyilag nincsen, így önkormányzathoz és állami szereplőkhöz fordultunk anyagi segítségért, de eddig még nem kaptunk választ. Reménykedjünk kérésünk pozitív elbírálásában, hogy megvalósulhasson a felújítás ezen lépése is.

Szenteste a Szent Péter-bazilika Szent Kapujának megnyitásával Ferenc pápa hivatalosan megnyitotta a 2025-ös szent évet, melyet "A remény zarándokai" mottóval hirdettek meg. A remény zarándokai" kifejezés – amelyet a pápa a beszédében is többször kihangsúlyoz – kifejezi a jubileum lényegét: mindannyian úton vagyunk, és Krisztusban találhatjuk meg azt a bizonyosságot, amely átvezet a bizonytalanságokon. Zarándokok vagyunk, akik reménnyel lépünk tovább, de ez a remény a testvéri közösségben, az irgalomban és a megbocsátásban valósul meg igazán – mondta Ferenc pápa. A szentévi időszakban a katolikus egyház hagyománya szerint különleges bűnbocsánat nyerhető el, ha a hívek teljesítik az előírt feltételeket: részt vesznek a gyónás szentségében, szentáldozáshoz járulnak, valamint imádkoznak a pápa szándékaiért, és valamilyen zarándoklatot vagy irgalmasság-cselekedetet végeznek.

Soron következő takarítók: Márk Béláné, Soós Józsefné, Borsné Soós Eszter.

Jeles ünnepek a héten:

december 31. kedd: Szent Szilveszter pápa ünnepe,
január 1. szerda: Újév, Béke világnapja, Szűz Mária istenanyaságának ünnepe,
január 2. csütörtök: Szent Gergely pápa ünnepe.

Szentmisék rendje:

január 1. szerda: 8 óra, Miseszándék: Egyházközségünk élő és elhunyt híveiért,
január 5. vasárnap: 8 óra, Miseszándék: Fülöp József és Irma édesanyáért és Ferenc fiúkért.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.

Az alapvető sütik elengedhetetlenek weboldal biztonságos és helyes működéséhez, valamint a regisztrációs folyamathoz.
A funkcionális sütik megjegyzik a weboldallal kapcsolatos preferenciákat és lehetővé teszik annak testreszabását.
A teljesítmény sütik figyelik a weboldal teljesítményét.
A marketing sütik lehetővé teszik, hogy mérjük és elemezzük weboldalunk teljesítményét.